Interjút készített velünk a Minner a Vodafone megbízásából

Nagy megtiszteltetés volt a felkérés, hogy a Vodafone Business kampányában szerepeljen a Printeraktiv. Podcast interjú készült, ahol arról beszélgettünk a minner.hu alapítójával Mándó Milánnal, hogy hogyan lehet beépíteni a digitalizációt egy nyomdaipari vállalkozás életébe. Az interjú a Vodafone támogatásával készült.

A rövid szöveges összefoglalót a kép alatt olvashatjátok és belinkelem a podcast interjút is, ha szeretnétek meghallgatni.

Egy igazán innovatív vállalkozóval készült podcast a Minnerrel közös sorozatunk részeként. Doleschall Anita a nyomdai szolgáltatását költöztette teljesen online-ba úgy, hogy egy online szerkesztőt ad a felhasználók kezébe. Miután elkészítettük a saját kiadványunkat, szórólapunkat, névjegykártyánkat, matricánkat… és a többi, meg is tudjuk rendelni a nyomdától, mintha egy webshop lenne – sőt, az is. Székesfehérvárról működteti a vállalkozását, de ki tudott lépni a régiós piacról, és már az egész országba szállít. A munkafolyamatokat, adminisztrációt automatizálták, és amit csak lehet digitalizáltak is. Izgalmas, hogy egy kisvállalkozás egy ilyen digitális szerkesztővel a nagyok pályájára lépett. Hogyan csinálta? Doleschall Anitával, a Printeraktív nyomdai webshop vezetőjével a Minner újságírója, Mándó Milán beszélgetett.

Sorozatunkkal abban szeretnénk támogatni, hogy a digitalizációnak köszönhetően a te vállalkozásod se legyen helyhez kötve. A Minner újságíróival együttműködésben ezért olyan vállalkozókat mutatunk be, akikből inspirációt tudsz meríteni, akik ki tudták aknázni a digitalizáció nyújtotta lehetőségeket. Lássuk is, hogy ez hogyan sikerült nekik!

a teljes interjút itt tudod meghallgatni:

 

A Printeraktív vevői saját maguk tudják elkészíteni a kiadványukat (pl. szórólap, plakát, leporello, névjegykártya, brandelt jegyzetfüzet, matrica) a Printeraktiv szerkesztőjében. Majd a következő lépésben megrendelik azt a nyomdától a kívánt darabszámban.

Az ötlet onnan jött, hogy a cégvezető Kölnben egy nyomdai kiállításon látott egy működőképes megoldást (kész rendszert árulták, természetesen nagyon drágán). Már több, mint 10 éve a nyomdai piacon tevékenykedik.

3 évvel ezelőtt egy béta funkcióval rendelkező online szerkesztőt adott a vásárlók kezébe Anita. Ezt ő maga fejlesztette, miután elvégzett egy 1 hetes intenzív képzést. Persze elérte a tudása határait, de egy ismerős segítségével sikerült működőképes állapotba hozni, és már jöhettek is a megrendelések. Miután kész lett a szerkesztő béta verziója, a weboldal, Anita volt nálam üzleti konzultáción, innen van az ismeretségünk is. Majd 2020-ban (2 éves béta működés után) teljesen lecserélték a szerkesztői és rendelési felültet.

Ha a kezdetektől fejlesztőket bízott volna meg, akkor ennek több, mint tízmilliós költsége lett volna, amire akkor nem volt keret. Sőt, nem is volt biztos benne, hogy kelleni fog az embereknek. A béta verzióban még az ügyfeleknek, felhasználóknak is sok helyen kellett kompromisszumot kötniük. A felhasználókat kérdezgették, hogy mit hogyan használnak, mit hiányolnak. Itt viszont eljött az a felismerés, hogy az előbb már említett teljes rendszer lecserélésre szorul.

Innen már a következő lépés, hogy megrendeljük a szórólapot, kifizessük és bejelöljük, hogy mikorra szeretnénk megkapni. Bár ahogy lenni szokott, ilyen esetekben tegnapra kell a nyomdai anyag, mert holnapután rendezvény. Erről is beszélt Anita, amikor a célcsoportról beszéltünk.

A konkrét árak kiírása a weboldalon, hogy nem kell árajánlatot kérni szintén vevőcsalogató, sok helyen még nem kapunk ilyen szinten árakat.

A beszélgetésben szó esett arról, hogy a rendelések elkészítésének belső folyamatához Trello-t használnak. Azért, hogy az adminisztráció még gyorsabb legyen, a belső használatú munkalapok, a kézi GLS címkézés helyett minden folyamatot amit lehetett egyszerűsítették, automatizálták.

Anita az Alapító című filmből is inspirálódott: ahogy a filmben a Meki hamburger készítésének módját rajzolták le a földre az alapítók, hogy minél kevesebbszer érintkezzenek, minél jobban kézre álljon a munka, úgy ő ezt a műhelyben, a nyomdában is alkalmazta. A Digiméter 2021-es kutatásából kiderült, hogy a hazai cégek alig 26%-a írja le a cégben, hogy mi hogyan működik a vállalkozásban, mik a folyamatok, mik a lépései az egyes tevékenységeknek (mik a támpontok, csekklista).

Van kész grafikád vagy szeretnéd online megszerkeszteni ehhez a termékhez:

Kész grafika feltöltése

  • - Nyomdakész file feltöltés
  • - pdf, jpg, tif, psd, cdr, ai formátumok

Online tervező

  • - Szerkeszd meg egyszerűen
  • - Válassz sablonokból

TERMÉK KOSÁRBA KERÜLT! Oops!

close

Select options

close